Húsvéti áradás
Németh Dávid 2013.04.08. 00:25
Húsvéti áradás és ami utána következik!
2013. év eleje elég mozgalmasra sikeredett a természeti károk terén. Amíg januárban és februárban a hó akadályozott bennünket a közlekedésben, addig a húsvét másfajta meglepetéssel készült egyesületünk számára.
A márciusi esőzéseknek köszönhetően a faluban folyó patakok áradásnak indultak. A legjelentősebb áradás húsvét napján érte el a falut és másnap tetőzött a községben. Az egyesület tagjai nagy lendülettel vetették bele magukat az árvízi védekezésbe. A Gyöngyös és a Hosszúvíz patak áradása nyomán, valamint a rendkívül sok csapadéknak köszönhetően jelentősen megemelkedett a község területén a belvíz, amely az áradással együtt komoly problémákat okozott. A falu házainak pincéibe betörő talajvíz komolyan veszélyeztette a pincékben üzemeltetett kazánokat és az ott nevelt naposcsibéket is egyaránt. Az egyesület tagjai szakmai felkészültségüknek köszönhetően gyorsan be tudtak avatkozni az érintett házaknál a lakók nagy megnyugvására.
A különböző eseteknél átlagosan mintegy 50-60 cm talajvizet kellett eltávolítani a pincékből, amelyet a tulajdonunkban lévő Opel Blitz tűzoltóautó, valamint a pályázaton nyert Honda vízszivattyú segítségével tudtunk eltávolítani. Az esetek mindegyikénél 6-6 fővel vettünk részt, akik szabadidejüket áldozva segítették a falu bajba került lakóit. A vízszivattyúzások mellett akadt egyéb feladata is az önkéntes tűzoltóknak, természetesen ezen feladatok is az árvízi védekezéshez kapcsolódnak. Egy esetben az egyesületnek homokzsákokkal kellett megvédeni egy házat az emelkedő belvíztől, amit „profi” módon végrehajtottak. A feladatok közé tartozott még több vízelvezető árok megtisztítása a falu területén, amelyek a belvizet hivatottak elvezetni.
A csényei önkéntes tűzoltók áldozatos munkájának köszönhetően a faluban nem okozott nagy károkat az ár- és belvíz. A védekezésről készült képek megtekinthetők a galériában.
|