Csénye a Dunántúl délnyugati részén, Vas megyében, Sárvár város tőszomszédságában található a Gyöngyös és a Hosszúvíz patak beömlésénél.

A község neve régi okiratokban többféleképpen szerepel: Cheyne (1283), Chene (1390, 1424, 1492). A XVI. századtól kezdve Csényének említik. A községhez tartozott később Zugó-malom, Füztü és Csénye ujmajor.

Krisztus előtt 35.-33. években Octavianus, római császár meghódította Pannóniát. Ettől fogva a vidék, mint provincia szerepel, egészen kr.u. 377-ig, a hunok betöréséig. A Csénye község területén végigfolyó Gyöngyös patakot a rómaiak állítólag öntözőcsatornának használták, mert ez a vidék lapályosságánál fogva állattenyésztésre és földművelésre kiválóan alkalmas volt. A község határában a "Tilosaljai" dűlőben, római sírokat és agyagedényeket találtak.

Írásos feljegyzések a XIII. századból vannak legelőször. II. Endre király 1221-i levelében már szerepel, de ekkor még "Chence"- völgy a település neve. IV. László király, valamint II. Ulászló király szintén rendelkezik a hűbérbirtokok elosztásakor a csényei területekről.

Szájhagyomány szerint az első lakott rész a Teveli dűlőn volt. A történelem folyamán Csénye úrbéres jobbágy község lett. Földesurai sárváriak, illetve a sárvári uradalomé, mivel Csénye község a sárvári uradalomhoz tartozott.

A XVI. században a lakosság színmagyar volt, állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoztak, mint más úrbéres községek. Csénye földesurai ugyanazok lehettek, mint a Sárváréi. Csénye az elmúlt évszázadok alatt, sok-sok híres család tulajdona volt például: Rozgonyiak, Köcskeyek, Ozorayak, Draskovichok. 1922-ben állandó tartózkodásra, Sárvárra érkezik a bajor uralkodóházból Ferenc kir.herceg és igazgatja az uradalmat.

A csényeiek a szabadságharcban fényes példáját adták hősiességüknek és hazaszeretetüknek. Pipics Ferenc, Barkovics Menyhért, Csonka Boldizsár, Nagy László, Baranyai Ignác, hogy csak pár nevet említsünk. Nem véletlen hogy a 12. sz. dragonyosezred egy szakasza volt a településen beszállásolva, a szabadságharc előtt, közben és után is, egészen a XIX sz. végéig. Az első világháború ismét csatába szólítja a jó csényei férfiakat, a faluból 237-en járták meg a frontot, ez a falu összlakosságának 18%-a, a falu férfilakosságának szinte minden tagja (20-50 év között)! Ebből 37-en kaptak kitüntetést! Vitézül harcolhattak a csényeiek az orosz, olasz, román, szerb harctereken is, mert 37-en kaptak kitüntetést. Hősi halott 49 volt a községben.

A világháborút követő forradalmak minden megrázkódtatás nélkül múltak el a község felett. A forradalmi eszméktől megmételyezett, "minden lében kanál emberek" pünkösdi királysága csak ideig óráig tartott. A kommunizmus alatt is olyan emberek kezében volt a vezetés, akik bírták az emberek bizalmát, és szeretetét, rekvirálást megtagadták, karhatalommal kellett azt végrehajtani. A II. világháború áldozataira a falu elején platánfákkal keretezett hősi emlékmű tiszteleg.

A község lakosait a mértékletesség és a józanság jellemzi, mint földműves nép, gazdasági téren haladó gondolkodású. Főként búzát, rozst, árpát, zabot, kukoricát, burgonyát, répát termesztenek. Fellépésük nyílt, a bátorság jegyeit magán viseli. Egyebekben jó munkások, takarékosak dolgosak. Csénye lakossága istenfélő, vallásos nép: szívesen jár templomba, még hétköznap is áldoznak rá időt. A közelben fekvő búcsújáró helyeket (Vasvár, Celldömölk, Váti szentkút) gyalog keresik fel. A kenyérre mielőtt felvágják, keresztet húznak. Ha a templom harangja megszólal, kalapjukat azonnal leveszik és imádkoznak. Minden gyermeknek illik tudni a közimádságokat.

A csényei katolikus egyház alapítására vonatkozóan nincsenek adataink. A győri egyházmegye szombathelyi zsinatja 1579-ben tette kötelezővé a születési, házassági, anyakönyvek vezetését. Ezek azonban legnagyobb részben elkallódtak, vagy pedig a vallásháborúk, ill. reformáció idejében megsemmisültek. Jelenleg a születési anyakönyvek csak 1732-től, a házassági és halálozási anyakönyvek pedig 1754-től kezdődnek. A község közepén fekvő római katolikus templom építési idejére vonatkozóan biztos forrásunk nincs. 1646-ból olvassuk, hogy templomát a rábakovácsi lelkészre bízzák. A templom Nepomuki Szent János tiszteletére van benedikálva. Oltárképe szent Nepomuki János megdicsőülését ábrázolja. Búcsúját minden év május 16-át követő vasárnap tartják.

Érdekes adalék hogy, a falu plébánosai között olyan emberek is megfordultak, akik túllépve az egyház keretein, a falu társadalmi életében is jelentős szerepet játszottak. Kiemelkedik közülük Mikics Géza plébános, aki 1902-től 1933. december 23-ig volt a falu lelkipásztora. Nevéhez fűződik a Katolikus Népszövetség, Szívgárda, Jézus Szíve Társulat alapítása. Az ő idejében épült az új elemi iskola, és tanítólakás, valamint az újmajori kápolna. A Tűzoltó Egyesületnek alapító tagja és elnöke volt. Mind a mai napig szeretettel emlékeznek róla. A Deák Ferenc utcai kálvária állítólag 1863-ban épült 13 stációval, felújítása folyamatban, elkészülte után egyházmegyénk egyik legszebb emlék-együttese lesz. A lourdes-i szobor mely a kálvária sor végén található, kápolnának dísze, 1892-ből származik.

Mostani plébánosunk is Wimmer Roland plébános, aki sárvárról a Szent Miklós plébániáról látogat és támogat bennünket, hasonlóan szívén, lelkén viseli a csényei híveket. Nemrégen lett kívülről felújítva és immáron díszkivilágítással ellátva, környezetében megszépítve templomunk.

A csényei népszokások is eléggé jelentősek és említésre méltóak. Vízkereszt napján "háromkirályoztak" a gyermekek. Balázs- napján mindenki a templomba igyekezett hogy Balázs-áldásban részesüljön, amely megóvta őket a torokbajtól. Farsangkor voltak a legbohókásabbak a fiatalok, mindenféle tréfás jelmezeket öltöttek és így járták a házakat, megtáncoltatva az embereket. Húsvétkor a keresztszülők megajándékozták keresztgyermekeiket. A gyermekek locsolóversekkel, énekekkel kívántak minden jót a felnőtteknek, és öntözték bőven a fehérnépeket. Pünkösdkor a királynéjárás volt szokásban, kisleányok szépen felöltözve járták a falut és bemutatták a pünkösdi királyleánykát. Szent Iván első napján, seprűcsonkot égetnek a legények a falu végeken. Szent Márton napján rétest sütnek, a pásztorokat kínálják véle, kik ilyenkor jókívánságokkal tisztelik meg a gazdák házait. Lucázáskor a gyermekek szalmával hintve kívánnak bőséget a ház népének, és ha nem kapnak bort, bőséggel szórják tele a gazda udvarát. Karácsonykor fehér abrosszal terítettek, a pásztorok a mise előtt kürtöltek, ostoraikkal pattogtattak. Aprószentekkor a gyermekek kicsi korbácsokkal csépelik az útjukba kerülőket. Itt is volt regölés, különösen a lányos házakat nem kerülték el, ahol összeregölték a fiatalokat, de a szülőknek tetsző módon, meg is vendégelték őket becsületesen. Születés alkalmával a kicsiny gyermeknek apja kalapját tették a fejébe. Lakodalomkor a népszokások minden gazdagságát felhasználták. Vőfélyekből, násznépből, no meg a falu apraja-nagyjából álló kézfogókon akár több napon is keresztül mulatott a nép, sziporkázóan ontva jókedvének minden csínját-bínját. Úton-útfélen tettették próbára a menyasszonyt, vizsgálták ügyességét, eszességét, talpraesettségét.

Forrás: Csénye