Francia kapcsolat
Németh Dávid 2013.07.23. 09:55
A közelmúltban egy kiváló tagunk munkatársi kapcsolatának köszönhetően az egyesület kapcsolatba került egy francia segélyszervezettel. Ez a szervezet használt, de jó állapotú tűzoltó eszközöket oszt szét szerte a világban.
Egy rövid bemutatkozó levél elküldése után hamarosan, szinte „postafordultával” érkezett a válasz a francia jótevőktől! A válasz röviden annyi volt, hogy szeretettel várnak bennünk Elzászba, hogy átvegyük a nekünk szánt adományokat! Egyetlen kikötésük az volt, hogy egy olyan autóval menjünk, amelybe belefér 2 „Berlingónyi” holmi! (Máig sem tudjuk miért Citroen Berlingóval számolnak J! )
Annak érdekében, hogy a fenti kérésnek eleget tudjunk tenni nagy segítségünkre volt az egyesületünk egyik támogatója, aki rendelkezésünkre bocsájtotta autóját, amelybe reményeink szerint belefér a 2 „Berlingónyi” adomány!
Ezen aprócska túra megszervezése nem volt oly egyszerű feladat. Az útra ugyanis, amely oda-vissza 2200 km találni kellett 2 kiváló sofőrt és megfelelő időpontot.
Szerencsére sikeresen lezajlottak a szervezési munkálatok és a kis csapat 2013. július 12.-én hajnalban nyakába vette az osztrák és német autópályákat, hogy fárasztó 12 órás út megtétele után megérkezve a franciaországi Elzászba átvegye a Csénye Ö.T.E. számára felajánlott felszereléseket.
A rengeteg adomány átvétele és bepakolása után a kis csapat 2013.július 14.-én érkezett haza a messzi távolból. Idehaza jó páran vártuk őket kíváncsian, és megérkeztek!
Egy rövidke üdvözlés után felülkerekedett rajtunk a kíváncsiság és hozzáláttunk a kipakolásnak! Amint az autó rakterének ajtaja kinyílt meglepődve láttuk, hogy a rengeteg holmi mellé szinte egy gombostűt nem lehetett volna bepréselni! A meglepetések sora ezzel nem ért véget! A kipakolás során előkerült a kocsiból jó néhány szinte új védősisak, bőrkabát, gyakorlóruha, védőcsizma, bakancs és egyéb más holmik!
Elérkezett a nap, hogy leltárba vegyük a kapott holmikat! Reggel még nem sejtettük, hogy egy egész napos pakolás és írogatás elé nézünk. Lelkesen nekiláttunk egyesével átnézve a rengeteg holmi számbavételének!
Egy küzdelmes nap után a leltár a következő eredményeket hozta (csak a lényegesebb dolgok felsorolása a teljesség igénye nélkül):
· 30 db MSA Gallent tűzoltó sisak
· 47 db tűzoltó bőrkabát
· 4 pár HAIX védőbakancs
· 21 pár bakancs
· 11 pár védőcsizma
· téli öltözetek, gyakorló ruhák, pólók, pulóverek és még számtalan apróság
Ezen rengeteg adomány birtokba vételével egyesületünk felszerelése remek dolgokkal bővült, amely nagyban hozzájárul az esetleges tűzoltási, katasztrófavédelmi és egyéb feladataink sikeres megoldásához és nem utolsó sorban a szolgálatot teljesítő tagok védelméhez!
|